Egyszer a feleségemmel bementünk a városba és
bepillantottunk egy kis üzletbe. Öt percet sem voltunk benn,
és kijövetkor láttuk ám, hogy egy közterület-fenntartó írja
vadul a büntetőcédulát. Már éppen rakta volna bele a kis kék
zacskóba, amikor odaértünk, és megszólítottam:
- Ne szívass már, köcsög, mi lenne, ha egyszer tekintettel
lennél egy idős állampolgárra is… – de csak szerelte be az
ablaktörlő alá az üzenetét.
Akkor lerohadtfasiztáztam, mire lila lett a feje, és írt még
egy feljelentést, hogy a gumik is kopottak. Még le is
fényképezte őket.
Ezután szarjankónak neveztem. A feje még lilább lett, a
másik üzenetet is beerőltette az ablaktörlő alá és elkezdett
írni egy harmadikat, a fene tudja miről. Akkor
lebuzispicliztem. És ez így ment vagy húsz percig. A
közterületes feje egyre lilult, a kék borítékok egyre
szaporodtak.
Mindez egyátalán nem zavart engem és a feleségemet. Mi
ugyanis busszal jöttünk be a városba. Minden napra
kitalálunk valami izgi kis kalandot, hogy ne teljenek
annyira unalmasan a napjaink. Nagyon fontos ez a mi korunkban.